Szerviz tevékenységünket

megrendelőink telephelyén végezzük. A meghibásodás bejelentésekor rögzítünk minden olyan információt, mely szükséges ahhoz, hogy a legpontosabban behatárolható legyen a hiba. Ehhez arra van szükségségünk, mielőtt jeleznék a problémát, jegyezzék fel az eszköz pontos azonosítóit, típusát, szériaszámát, évjáratát stb. További nagy segítség számunkra, ha a gépkezelővel is tudunk beszélni, hiszen ő tapasztalta elsőnek a jelenséget, így sok olyan apró dolgot tudunk vele egyeztetni, mely fontos lehet számunkra...

Szakértőnk bevonásával elvégezzük az emelőgépek szerkezeti- és fővizsgálatát, biztonságtechnikai vizsgálatát, illetve megpróbálunk segítséget nyújtani, az esetlegesen hiányzó munkavédelmi dokumentációk beszerzésében. 

A javítás befejeztével

a szerviz munkalapon rögzítjük a gép pontos paramétereit, az elvégzett javításokat, a felhasznált anyagokat tételesen, a megtett km-t, munkaórát, valamint az esetlegesen észlelt egyéb hibajelenséget. A Megrendelőink által leigazolt munkalap alapján számlázunk figyelembe véve az egyedileg megkötött keretszerződésünket.

 

Fontos megjegyeznünk, hogy egyikünk sem járt a mindtudók iskolájába, így nem vállalunk el olyan feladatot, melyet vélhetőleg nem tudunk megoldani. Ebben az esetben –mivel álláspontunk szerint az emelőgép javítási szakmába tartozó kollégák egy nagy család tagjai – ajánlunk másik szakszervizt a feladat elvégzésére.

Magunkról...

Tevékenységünk az 1990-es évek közepéig nyúlik vissza. Mindhárman 1994-ben kezdtünk dolgozni egy nagy szakmai tapasztalatokkal rendelkező, targoncák, rakodógépek javításával foglalkozó cégnél, ahonnan most távozva 2017. szeptemberében megalapítottuk szervizünket...

Szervizelés közben

20171019_100112.jpg

Elérhetőségünk

Cím: H-2335 Taksony, Kert u. 4445 hrsz

Mobil: +36 20 384 3746

Email: wvfkft@gmail.com

Weboldal: wvf.hu

© 2017 WVF Kft. Minden jog fenntartva.

Search